Ritkán foglalkozom ezzel az egoista ünneppel, de hát mégis csak a második X-ről lévén szó, legalább említeni kéne. Szóval az van, hogy ezt is megéltem. Bár ez senkit se érdekeljen, és amúgy is mindig képmutatásnak tartottam nagy feneket keríteni eme jeles eseménynek. Ugyan már várom a napi telefonhívásokat a fél családtól, hogy minden jókívánsággal ellássanak. Tudod, ez amolyan tradicionális dolog, ami inkább már csak kötelező jelleggel működik. Bár halkan megjegyzem, engem pont nem érdekelnek az ilyen formaiságok. A barátokban az a jobb, hogy letudják egy email/facebook/twitter üzenet formájában a köszöntést és mindenki mehet vissza a dolgára. És miért nem fontosak számomra ezek a formaiságok? Mert egyszerűen nem ez számít. De akkor mi számít?
Elgondolkoztál már azon, hogy születésnapod van és eltelt újra egy év? Két esetben mindenképpen. Egyik ha már elmúltál 30 éves, illetve ha merő véletlenségből rájöttél arra a tényre, hogy még semmit nem tettél le az asztalra. Nem kell messzemenő következtetéseket levonni, nem kertelek. Az ember életútja során három fontos dologban próbál valamit elérni. Karrier, egzisztencia, család. Ez a három ha megvan és működik, nyugtával dicsérheted a napot. Ekkor beszélhetünk arról, hogy van egy életed, ami nem egy mókuskerék. Szóval, van -e életed? Ezt a kérdést 2 évvel ezelőtt feltettem magamnak. Ma feltettem újra. Arra jutottam, hogy az idő mindenkinek megadatik, csak az kérdés az, hogy ki mennyire él a lehetőségeivel. Minden nap egy új lehetőség. Follow the white rabit meg minden. Egyszer mindenki felébred. Sőt, el ne felejtsem, nyárzáró bejegyzés is készen van. Durva volt és lesz is még ez a 2011.