Nem mintha én személyesen ismertem volna, de számomra ő azon kevés emberek közé tartozik, kinek az életútját mindig is figyelemmel kísértem és felnéztem rá. Steve volt az aki ha nincs, akkor nincs egér a kezünk alatt, se grafikus felület, se… és még sorolhatnám mi minden technikai vívmánnyal rukkolt elő az Apple, ami esetleg már teljesen megszokottá vált életünk során. De mindezek eltörpülnek Jobs életszemléletétől, útmutatásaitól. Ezt nevezzük személyi kultusznak. Ez az, amit a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates soha nem fog már elérni. Akármennyire is volt ott jó időben, jó helyen. Jobs életútja nem volt valami egyszerű, aki szeretne megismerkedni vele, ajánlom a Számító Emberek (Pirates of Silicon Valley) című filmet. Teljesen emészthető bármilyen számítástechnikai háttértudással nem rendelkező egyénnek. Szóval, Jobs mitől lett ilyen hatalmas? Mitől lett az Apple cége által gyártott számítógép, telefon, zenelejátszó több, mint a piacon a többi. Kérdezz meg egy vérbeli Apple bolt eladót. Olyan vallásos áhítattal fog beszélni neked a termékekről, hogy nem fogod tudni feldolgozni. Steve beszédeiben sűrűn tette fel dolgozóinak a költői kérdést “-Tudjátok kik vagyunk mi? Művészek.”  Ez az életszemlélet, amit valaki vagy megért, vagy nem. Ez Steve ránk hagyott öröksége. “Ez nem csupán mágneses impulzusok összessége, mely alakot formát, hangot kaptak. Nem, ez más. Mi, most valami nagyot alkotunk. Különben miért lennénk itt? Egy teljesen új emberi tudatot hozunk létre… mint a mûvészek vagy a költők.” Nyugodjon békében.

Elgondolkoztál már azon, hogy születésnapod van és eltelt újra egy év? Két esetben mindenképpen. Egyik ha már elmúltál 30 éves, illetve ha merő véletlenségből rájöttél arra a tényre, hogy még semmit nem tettél le az asztalra. Nem kell messzemenő következtetéseket levonni, nem kertelek. Az ember életútja során három fontos dologban próbál valamit elérni. Karrier, egzisztencia, család. Ez a három ha megvan és működik, nyugtával dicsérheted a napot. Ekkor beszélhetünk arról, hogy van egy életed, ami nem egy mókuskerék. Szóval, van -e életed? Ezt a kérdést 2 évvel ezelőtt feltettem magamnak. Ma feltettem újra. Arra jutottam, hogy az idő mindenkinek megadatik, csak az kérdés az, hogy ki mennyire él a lehetőségeivel. Minden nap egy új lehetőség. Follow the white rabit meg minden. Egyszer mindenki felébred. Sőt, el ne felejtsem, nyárzáró bejegyzés is készen van. Durva volt és lesz is még ez a 2011.

Még tavaly került a mozikba a “The Social Network” című film, ami a Facebook létrejöttéről és annak fejődéséről próbált valami reális képet adni. Tulajdonképpen nem vártam sokat a filmtől, de lényegesen több mint egy szimpla dokumentum film. Azt nem mondanám, hogy az év filmje volt, de mindenképpen ajánlatos egyszer végig nézni. Nos a Facebook jelenleg a legnagyobb addikcióval bíró oldal. De mi áll a függőség és a siker mögött? A képlet nem olyan egyszerű. Amíg kevesen használják a szolgáltatás, addig exkluzív. Amikor már sokan használják, divat. Amikor már mindenki használja, addiktív. De hogyan jutottunk el az exkluzivitástól az addikcióig? Lényegében annyival válaszolhatnék a kérdésre, hogy “A Facebook volt az első közösségi háló” de akkor egyben hazudnék is. Erre a kérdésre pont a filmben kapunk választ. Kellett egy jó programozó, aki átlátta mikor jó egy szolgáltatás. Ha nincs televágva reklám hirdetésekkel és mindig elérhető a felhasználók számára. Aztán kellett a Napster (illegális zeneletöltés atyja) alapítójának mentalitása és üzleti érzéke. Ha ezt így összerakjuk, akkor valóban elmondhatjuk, hogy a Facebook volt az első olyan közösségi háló az interneten, ami lényegesen többet nyújtott elődeinél, mint például a MySpace. 

Az addikció része már valamivel összetettebb. de nem sokkal több. Nemes egyszerűséggel sorolhatnám fel a kapcsolattartás, információ és hírek közlésének lehetőségét, de erre már rég feltalálták a hírportálokat és az e-mailt. A kulcs egy dologban van. Ez pedig az önkifejezés, élmények és hangulatunk tudtára adása mások felé. De mi ebben az újdonság? Eddig is sikerült megoldani a kommunikációt emberiségnek az elmúlt pár ezer évben. Akkor ez mégis, miért merőben más? Nos olyan embernek is tudtára tudom adni gondolataimat, akiket alapesetben nincs lehetőségem elérni vele, mert nem állunk olyan közeli kapcsolatban, de találkoztunk már. Megjegyzem, az emberek nagy része itt baltázza el a közösségi hálók használatát mert mindenki úgy gondolja, hogy az általa közölt információ mindenki számára érdekelt vagy fontos. Nos ez baromira nem így van, de próbálkozni azért lehet. Viszont itt jön rendszer egyik zsenialitása, hogy én választhatom ki, mely ismerőseimre vagyok kíváncsi, illetve én mely ismerőseimnek szánom az adott információt. Aztán az már csak hab a tortán, hogy az ember egyébként kíváncsi természet. A rendszerbe való regisztráció során kötelezően meg kell adnunk bizonyos személyes információkat önmagunkról, viszont cserébe mi is információkat kapunk másokról. Szóval ezért sikeres a Facebook. Konklúzió? Töröljétek magatok legalább Iwiw -ről ha még fent vagytok.

Na, de mi történt közel fél év kihagyás után? Az, hogy végre kikerültem a közoktatási gépezetből és elmondhatom végre, azt csinálom, amit én akarok. Noha felvettek oda ahova szerettem volna menni, még is úgy döntöttem, jobb ha két lábra állok és nem pazarlom az időm wc-papírra diplomámra, csak ha valóban szükségem lesz rá. Megjegyzem ez a gondolat már az év elején bennem volt. Mindenesetre persze tovább tanulok, de a szakmai képzéseket nem nevezném már olyan feleslegesnek. Szóval várom az évkezdést, jövő szeptembertől hivatalosan is a számalk web-programozó szakát fogom taposni. Ha később úgy látnám nincs elég munkám, ami most rohadtul nincs így, akkor elmegyek főiskolára. Aztán egy másik fontos momentum, hogy belekezdtem egy teljesen saját vállalkozásba is még az év elején, így most már van “Szekeres Barnabás” -os pecsét, ami iszonyat menő és még brand is. Na meg végre nem más cégen keresztül kell számláznom.

Aztán egy kicsit más téma, iskola és munkán kívül. Legyen az első ilyen téma a terítéken, a sport. Mondanám itt is a nagy újrakezdésekről szól minden. Karateedzés idén azt hittem folyamatosan menni fog, persze megint valami közbe jött. Kíváncsi leszek jövőre majd megint miért kell leállnom. Fucking Sick… De történt egy hatalmas előrelépés is sport tekintetében. Ahogy időm kezdett felszabadulni, úgy elkezdtem rendszeresen futni. Egyelőre sehol se tartok még, de már 30 perc alatt járok 5.4 km-en, amit egészen szép teljesítménynek tekintek. Tehát a Margitsziget körbefutása már kezd hétköznapi rituálévá válni. Próbálkoztam/nék étrenddel is, mert mostanság sokat olvasom Bence  Tamás blogját, de azt kell hogy mondjam, nyáron az alkohol Csernobili katasztrófához hasonlóan hat a szervezetre és felborítana mindent. Dilemmában vagyok, hogy beadjam-e derekam és feláldozzam a nyaram az egészséges életmód oltárán, némi kondival. Meglátom hogyan alakul még a hétvégém, ha sikerül kipróbálnom a jagermaistert tejjel, akkor már azt hiszem az alkohol gasztronomiai élményeim végleg beteljesülnek és nincs szükségem több bulira a nyáron.  Aztán némi önmegvalósításról is említenék pár szót,  mint például a fotózás. Nos, nevetséges de a stúdióban már lassan egy hónapja nem jártam, rendezvényt fotózni se nagyon voltam. Cikáznak az ötletek a fejemben, de annyi mindent szeretnék most nyáron megvalósítani, hogy lehet a fotózás picit mégis csak háttérbe fog szorulni, Ne haragudjon senki, akit esetleg ez az oldalam érdekelne jobban, de majd idővel pótlok sok mindent. Weboldalkészítés szempontjából viszont hatalmas ötleteim vannak. Mind arculattervezés, mind programozás tekintetben. Idén inkább ezekre fogok összpontosítani.  Továbbá, pár beszámolóm utólag pótlom, igyekszem fotókkal mellékelve. Nem rég voltunk siklóernyőzni, aztán megjártunk egy pár fesztivált is, no meg iszonyat sok hétvégi fakultatív programot. Végülis nyár van, vagy mi a szösz. Ápropó, szösz. Minden csupa szösz, még az új párnák is a kanapén. Ezen még gondolkozom, hogy most ez jó nekem… Mindenesetre minden más egyelőre, jó nekem.

Szóval múlthét szombaton megtaláltam a keresett kanapét, aminek méretei is rendben voltak, illetve az ára is egészen korrekt volt és még tetszett is. Gondoltam, akkor nincs is más hátra, felhívom a céget telefonon és megrendelem. Azonnal fogadták is hívásom és közölték velem, hogy rendeljem meg a weboldalukon nyugodtan, majd küldenek előlegszámlát (10% + szállítási költség). Mivel a telefon végén az úr elég segítőkész volt, ezért a rendszerre bíztam magam. Behódoltam a fogyasztói társadalom új vivmányának, az interenetes webáruháznak. Megrendeltem online. 1-2 hetes szállítási intervallumot határoztak meg, amit én nehezen akartam elhinni, de bíztam benne, hogy így lesz. Nos csoda történt. Hétfőn csörög a telefonom és a bútorszállító cégtől hívtak, hogy keddre (tehát 4 nappal a rendelésem leadása után) már házhoz is szállítanák a kanapét és az előlegszámlát se kell így kifizetnem. Tanulság?

Az INTERdeco lakberendezési áruház egy zseniális cég. Tényleg napok alatt teljesítik az ember rendelését, és nem utolsó sorban azt kell, hogy mondjam: ‘Egy csodálatos korban élünk.”. Mellesleg külön köszönet Krisztiánnak, Cikának, és Vityának a gyors emeletre szállításért.

Szóval repüljünk vissza 2002-be, mikor még a szappanoperák tömkelegét próbálják lenyomni a torkunkon és a Berényi család is vígan alkalmazza jól bevált takarítónőjét, Magdi nénit. Ebben az időszakban maga a megváltás volt egy olyan sci-fi sorozat, ami számunkra eddig csak az interneten keresztül volt elérhető és ott is csak feliratosan. Szerencsére az itthoni kereskedelmi csatornák gyorsan belátták, hogy az itthoni néző közzöngésnek is igénye van egy ilyen fajta műsor szolgáltatásra. Sajnos a sorozat nem tartott tovább egy évadnál, ennek valódi oka máig kérdéses. Talán nézettségi problémák lehettek, illetve ez időben a főszereplő (Dominic Purcell) számos más felkérését is kapott egyéb filmszereplésekre. Mindenesetre nem tántorítanék el senkit a sorozat megnézésétől. Aki szereti az egy rész, egy történet szintű sorozatokat egy komolyabb átvezető szállal, annak mindenképpen ajánlom. Legnagyobb hátránya, hogy a közepe fele kicsit ültették ezt az átvezető szálat, ami akkoriban legnagyobb erényének számított ennek a sorozatnak. Tehát felfedezhető 1-2 töltelék epizód, de nem vészes, a végére úgy is elfelejtjük. A képi világa zseniális a kezdetektől fogva és zeneileg sincs okunk panaszra. Példának okáért az egyik epizód végén felcsendül a “Coldplay – Trouble” című száma is.

Mivel spoilerezni nem szeretnék, ezért csak a teljesség igénye nélkül vázolom a történet kiindulópontját. A főszereplőt a semmi közepén kihalásszák a vízből, totál meztelenül Seattle partjainál. Számos kérdés vetődik fel azonnal. Ki ő? Honnan jött? A probléma az, hogy ezekre a választ nem tudja, ellenben minden másra igen.

Egy duplalemezes albumról lévén szó, érdemes lenne picit az elemzést szétbontani. Az első lemezen a legismertebb zenéik találhatóak meg, illetve ezeknek néhány, soha meg nem jelent koncertfelvétel változatai. Többek közt ezen a lemezen érezhető Ferris Bueller keze munkája, ugyanis 1998-ban az együttesből való kiválása után, szerintem a Scooter teljesen felejthetővé vált. Az együttes ezt az időszakot karrierjük “első fejezetének” tekinti.

Számomra a második lemez inkább az említésre méltó, legalábbis ez amolyan bekiabálásoktól mentes. Gyakorlatilag ma dubmix vagy szimplán remix lemeznek hívnánk. Nekem a legjobban a “Rhapsody in E“, illetve a “I’m Raving (Taucher remix)” című szám jött át. Igazi régi hangzásvilág, csodálatos melódiák. Őszintén szólva nem szeretném számonként elmezeni, mindenkinek meghagyom az ismerkedés örömét. Biztos vagyok benne, hogy egy remek időutazás lesz az elektronikus zenéket imádók körében.

Tehát az év elején vettem a bátorságot és egy hosszabb szünet után újra elkezdtem “tolni a kontentot”. Mivel a régi arculatot már meguntam, így volt egy kis imázs váltás is. Aztán kezdtem szép lassan visszaszoktatni magam a rendszeres íráshoz. Ez többé-kevésbé sikerült is, bár nehezen bírom a “celeb blogger életet”. Továbbá a tanév végeztével beköszöntött a nyár is, és egyúttal valami más is elkezdődött kis hazánkban. Rá kellett döbbennem, hogy az idei nyáron annyi rendezvény/buli lesz az országban, hogy egyáltalán nincs értelme külföldre mennem szórakozni vagy nyaralni. Gyakorlatig egy percet sem unatkozhattunk itthon, fesztiválok hegyén-hátán és jobbnál-jobb fellépők neveit olvashattuk a programajánlók hasábjain. Volt mikor egy héten három esemény is összejött. Tehát elmondhatjuk, bulik szempontjából idén nem szenvedtünk hiányt, és remélem jövőre is megmarad ez a tendencia. Noha, így is sikerült áprilisban Pozsonyba kimenni, illetve meglátogattam Angliát is, amiről sajnos beszámolóm elmaradt. Ha listát kellene írnom melyik volt a legjobb buli, nem igazán tudnám  eldönteni, viszont ezt a nyarat überelni már igazán nem lehet. Szóval nyáron nem volt okom panaszra, viszont egyben kicsit túl is vállaltam magam. Kicsit kanyarodjunk vissza a nyár elejéhez. Mint anno írtam, nyár elején belefogtam egy fotó stúdió berendezésében és megpróbáltam mellette még dolgozni is. Nos nem nagy titok, de körülbelül egy fél év kellett ahhoz, hogy belássam, ennyi mindenre én sem vagyok képes, iskola mellett pedig végkép nem. Nagyjából éppen az évkezdésre sikerült befejezni a stúdiót, viszont itt már teljesen elvoltam csúszva a webes melókkal. Innentől már semmire se jutott időm, el is telt ez a maradék pár hónap az évből anélkül, hogy bármi említésre méltó történhetett volna. Mivel fotózni se volt túl sok időm a télen, ezért nagyon nem számoltam be arról, hogy eladtam a régi gépem és beújítottam egy Nikon D300-at. Fájó szívvel, de meg kellett tennem ezt a lépést, akármennyire is imádtam az előzőt. Az ünnepek remekül teltek. Családból valaki mindig vendégül látott minket ebédre, aminek számos előnyét élveztem. Egyrészt kevesebb volt a mosogatni való, másrészt változatosabb volt az étrend. Illetve ha már kajálásnál tartunk, akkor jó lenne halkan megemlíteni a sportolást is. Szeptemberben visszamentem edzésre, aminek már hatalmas szükségét éreztem. Ez az egyik legfontosabb dolog volt az évben számomra. Kivételesen a szilvesztert itthon töltöttem inkább, annak ellenére, hogy eddig mindig mentem valamerre.

Szóval az idők változnak és ahogy lenni szokott, velük változunk mi is. Illetve vannak, akik az idő múlásával sem változnak de ez mindegy is. Nem titkolom, de anno a blogolást azért is kezdtem el, hogy lássam honnan indultam és merrefelé tartok. Nagyjából másfél év kellett ahhoz, hogy meghozza gyümölcsét ez a blog. Ugyan az utóbbi egy hónapban sajnos kicsit alább fagyott az írás nálam, de mentségemre, két hatalmas vázlat is áll a “fiókban”. Összességében 2010-ben amit kitűztem magamnak célul, azokat sikerült elérnem. 2011-hez már kicsit pesszimistában állok, egyelőre lövésem sincs, hogyan lesz időm írni. Tehát most töprengek merre és hogyan tovább mert a 2011-es év számomra nagyon meghatározó lesz.

A végére az év szerzői albumáról,  2010-et ezzel a zenével tudnám összefoglalni.