Amolyan rögtönzött éjszakának indult ez az éjszaka is. Mint írtam nemrégiben az előző ajánlómban, nem igazán terveztem már ezzel a bulival. Végül a napsütésmentes időjárás ellenére is úgy döntöttünk, nekifeszülünk a Balatonnak ismét. Előrebocsátom, nem bántam meg. Valamiért mindig az ilyen “rögtönzött” programok sikerülnek a legjobban. Szóval nagy nehezen sikerült elindulnom itthonról és olyan este 9 fele már a siófoki Tescoban róttuk a bevásárlóközpont kassza sorait. Halkan megjegyzem, így is közel egy órával később indultunk meg, mint eredetileg terveztük. Szóval alkohol és fényösszetevőket beszereztük, ezekből hiányt már biztosan nem szenvedünk. Legalábbis így gondoltuk, de rá kellett döbbennem, más algoritmust kellett volna használni a mennyiségi számítások elvégzésére. (Emlékeztetőnek fel is írom magamnak a problémás értéket. A helyes képletet beküldök között pedig, most egy “Tarts velünk te is legközelebb” jegyet sorsolunk ki a szekeresbarnabas.hu és soundblog szerkesztősége jóvoltából.
) Tehát a bevásárlás után Coke Club felé vettük az irányt. Szerencsére sikerült bejárattól nem messze parkolnunk, után pedig beültünk a számunkra az első szimpatikusnak tűnő (jéhh itt van Wifi) étterembe.
A helyzet pikantériája, hogy éppen kajálás közben még gyorsan el kellett küldenem egy e-mailt. Közben egyszer csak a következő értesítés ugrik fel a gépemen “Coke Club is now following you on Twitter!“. Mondom ezek tudnak valamit.
Némi emberi fogyasztásra alkalmas étel elfogyasztása után, úgy döntöttünk, most már ideje lenne célba venni az objektumot. A bejutással problémánk nem igazán volt, köszönjük a Coke Clubnak a gyors akkreditációt. Nagyszerű gesztus volt tőlük. Nagyjából olyan 11 fele már mi is a Coke Club homokos partját taposhattuk, miközben megérkeztek Atishék. Gyorsan felmértük a terepet és rájöttünk arra, hogy kibírhatatlanul sokan vannak a küzdőtéren. Ezért is inkább jobbnak láttuk felmenni a VIP-be. Innen viszont remek rálátásunk volt a küzdőtérre és dj pultra. A hátulütője a dolognak csak annyi volt, hogy itt igazán fülelni kellett a zenére, mert ez amolyan lounge résznek volt kialakítva. Mivel Ferry Corsten megérkezett, én személy szerint jobbnak láttam mihamarabb letudni a kötelező fotókat és elfelejteni a gépet az éjszakára. Némi paparazzo és tömegfotót még megejtettem, utána kimentem a kocsihoz leszerelni. Valahol nekem itt kezdődött az éjszaka. Közben a Poleposition is kikeveredett a színpadról és nekiálltunk előállítani a fényt az éjszakában. Na de mi is az a fény? Egy kis italgasztronómia következik, mert mint kiderült, vannak akik még nem hallottak erről a nemes italról (Ugye-ugye?) .Tehát van egy fény nevű ital, ami manapság nagyon kezd divatos lenni. Az egész ital tulajdonképpen nem más, mint szénsavval dúsított vodka, málna vagy akármilyen szörppel ízesítve, kis mennyiségben, azonnal fogyasztva. Remek italt, mindenkinek csak ajánlani tudom. Utóbbi időben nálunk már tradicionális party kelléké nőtte ki magát. Szóval Ferry Corsten a pult mögött és a közönség szemlátomást élvezte a zenei repertoárt. Számomra nem volt annyira kiemelkedő, sőt mi több, Atishék szettje után nekem ez már tényleg csak levezetés volt. Bár lehet csak azért volt, mert nem sokat hallottam belőle. De talán ez az éjszaka nem is erről szólt. István mellett én is szolidan megjegyzem, köszönjük nektek <3. Minden esetre 4 órakor pontban, a buli véget ért. Mi is hazaindultunk.
Akkor most egy kis szünet következik,visszavonulok, szükségem van most egy kis “blogger szabadságra”. Felhalmozódott sok minden az utóbbi időben. (Leginkább munka, magánéleti dolgok stb.) Csak a szokásos állapot jön, megint elvagyok havazva. Minden esetre addig is türelem, az est képeit is hamarosan feltöltöm. Ha nem bírnád ki, kapcsolat fül jobb sarokban és dobj egy e-mailt.
Egyéb:
fórumtéma a trancetream.hu-n
Soundblog (István beszámolója)
Közérdekű közlemény: Sajnos ezen a bulin akármennyire is akartuk, de nem tudtunk végig fényezni, ugyanis a szódásszifon feje a második körben megadta magát. Ezt is már csak reggel vettem észre, mikor tüzetesebben megnéztem. Nyugodj békében Szifonfej 19??-2010.
[nggallery id=5]

