A Web 2.0 beköszöntével egy új korszak indult el. Mondá az úr, meg mindenki, aki hisz ebben a maszlagban. Na de miről is beszélünk? Ami történt nagyjából annyi, hogy minden webes szolgáltatás összeköttetünk egymással, melyeknek a csúcsán a közösségi hálók állnak. Noha így kevesebb lett az adatok duplikációja és mindenkihez hamarabb elérnek az információk, pedig semmit sem változott a “www” technikailag. Ugyan nem is lenne semmi baj ezzel, amíg nem kezdtünk el használni egy(vagy több) közösségi portált és kezdtünk minden lényegtelen információt a világ tudtára adni. Tehát nevezzük eme korszakot a Web 2.0-nak és emlékezzünk büszkén arra, hogy senki sem kényszerített a magánéletünk interneten való publikálására. Vagy mégsem?
Még tavaly került a mozikba a “The Social Network” című film, ami a Facebook létrejöttéről és annak fejődéséről próbált valami reális képet adni. Tulajdonképpen nem vártam sokat a filmtől, de lényegesen több mint egy szimpla dokumentum film. Azt nem mondanám, hogy az év filmje volt, de mindenképpen ajánlatos egyszer végig nézni. Nos a Facebook jelenleg a legnagyobb addikcióval bíró oldal. De mi áll a függőség és a siker mögött? A képlet nem olyan egyszerű. Amíg kevesen használják a szolgáltatás, addig exkluzív. Amikor már sokan használják, divat. Amikor már mindenki használja, addiktív. De hogyan jutottunk el az exkluzivitástól az addikcióig? Lényegében annyival válaszolhatnék a kérdésre, hogy “A Facebook volt az első közösségi háló” de akkor egyben hazudnék is. Erre a kérdésre pont a filmben kapunk választ. Kellett egy jó programozó, aki átlátta mikor jó egy szolgáltatás. Ha nincs televágva reklám hirdetésekkel és mindig elérhető a felhasználók számára. Aztán kellett a Napster (illegális zeneletöltés atyja) alapítójának mentalitása és üzleti érzéke. Ha ezt így összerakjuk, akkor valóban elmondhatjuk, hogy a Facebook volt az első olyan közösségi háló az interneten, ami lényegesen többet nyújtott elődeinél, mint például a MySpace.
Az addikció része már valamivel összetettebb. de nem sokkal több. Nemes egyszerűséggel sorolhatnám fel a kapcsolattartás, információ és hírek közlésének lehetőségét, de erre már rég feltalálták a hírportálokat és az e-mailt. A kulcs egy dologban van. Ez pedig az önkifejezés, élmények és hangulatunk tudtára adása mások felé. De mi ebben az újdonság? Eddig is sikerült megoldani a kommunikációt emberiségnek az elmúlt pár ezer évben. Akkor ez mégis, miért merőben más? Nos olyan embernek is tudtára tudom adni gondolataimat, akiket alapesetben nincs lehetőségem elérni vele, mert nem állunk olyan közeli kapcsolatban, de találkoztunk már. Megjegyzem, az emberek nagy része itt baltázza el a közösségi hálók használatát mert mindenki úgy gondolja, hogy az általa közölt információ mindenki számára érdekelt vagy fontos. Nos ez baromira nem így van, de próbálkozni azért lehet. Viszont itt jön rendszer egyik zsenialitása, hogy én választhatom ki, mely ismerőseimre vagyok kíváncsi, illetve én mely ismerőseimnek szánom az adott információt. Aztán az már csak hab a tortán, hogy az ember egyébként kíváncsi természet. A rendszerbe való regisztráció során kötelezően meg kell adnunk bizonyos személyes információkat önmagunkról, viszont cserébe mi is információkat kapunk másokról. Szóval ezért sikeres a Facebook. Konklúzió? Töröljétek magatok legalább Iwiw -ről ha még fent vagytok.
