Nos, úgy gondoltam egy nappal a buli előtt illene már egy ajánlót írni. Viszont ezt az ajánlót kicsit muszáj vagyok személyesebbé tenni, mert nekem ez a rádióműsor meghatározó szerepet töltött be a zenei ízlésében. Az első adás amit hallottam Armin Van Buurentől az kb 5 éve lehetett. Konkrétan a 182. adást, amit csak “2004 -es yearmixnek” tituláltak. Mivel ez egy liveset volt, ezért nem is nagyon keresgéltem a többi adást, főleg mert akkoriban még tele voltam Tiesto lemezivel és nem tudtam velük betelni. (Magik ,ISOS albumok máig szívem csücskei). Valamivel később mikor normális internethez jutottam, a gépemre letöltöttem magától letöltődött a 211. adás. Nos itt ismertem meg valójában Armin Van Buuren akkori stílusát és azonnal megszerettem. Minden csütörtök esténként ha otthon voltam, akkor a DI.FM -en keresztül hallgattam a legújabb adást, amit akkoriban trance stílusnak tituláltak. Valljuk be, ma már a neve nem egészen tükrözi zenei vonalát, inkább csak mivoltát. Nagyjából ekkor kezdett érdekelni is, maga a stílus amit kint külföldön annyira szerettek. Rá is találtam szerencsétlenségemre egy magyar oldalra, ahol lelkes Dj-k és műsorvezetők heti rendszerességgel jelentkeztek mixeikkel. (Inpieces, Reb, Poleposition, Smash és még sorolhatnám akiket szerettem hallgatni) Nos ők voltak azok akik itthon számomra közelebb hozták ezt az egész világot. A rádió pár éves fennállása alatt sok embert összehozott, gyakorlatilag egy közösségé nőtte ki magát, viszont a rádió amit idővel már egyre nehezebb volt fenntartani és koordinálni, tavaly megszűnt. Viszont külföldön, ahogy azt régebben nem gondoltam volna, Armin van Buuren hetente jelentkező rádióműsora az elmúlt közel egy évtizedben egy meghatározó jelenséggé nőtte ki magát. Hetente nagyjából 10 millióan hallgatják 40 rádióállomáson 26 országban világszerte, amely mostanra az egyik legnépszerűbb rádióműsor lett a tánczenei világban. Csodák csodájára már a Magyarországon is sugározzák talán egy éve FM.-en de kb azóta nem is hallgatom egyáltalán. Zárszónak pedig annyit, hogy egy remek éjszakának nézünk elébe, remélem sikerül egy olyan adást élőben végig bulizni, amit katarzis lesz évek múlva is visszahallgatnunk.
Katarzist kiváltó adások részemről:
A State Of Trance, episode 182. A State Of Trance 2004 Yearmix – Live On ID&T Radio (05-01-06)
A State Of Trance, episode 211. – Egyszerűen csak tökéletes adás volt.
A State Of Trance, episode 300. - Marcell Woods nálam kivágta a biztosítékot.
